replika

Elgondolkodtató,mit is jelent,az, ha az ember virtuálisan mozog. Eshetőleges testtel eshetőleges térben, meg sem született gondolatokkal, korántsem valószerűen. Valóság van-e itt, vagy csak képek, fények, hangok sorjáznak? Érintés nincs hiszen nincs valós alak sem. Ezzel a tudattal bocsátottak útra minket, próbáljuk meg bátran a magunk merészségét. Az eredményhez képest születünk majd meg s ha nem s ha mégsem hát üsse kő. Majd legközelebb sikerül. Nem kell a félelem egy még nem létező tértől és időtől.

Csak szöszög az ember. Nem is tudja, mit csinál. Francba már a komolykodással!

Sóhaj. Hónaljad szaga. Mint volt kacsamese a Holdban. Is, is tréfa a fonóban. A legények henyélnek, leányokra nem is néznek. Csak egymásra figyelnek. A hajuk mint korom, bennük a tesztoszteron. A földre köpnek, hazamennek. Az utolsó simogatás egy tarkón csapás. Megsárgult papírképen a felböffent történet, nem lesz itt már semmi, hamis a tagadás. Megsárgult élet, holt folt a falon és -ha már így esett-, ezt akarom. Nem lesz itt tánc és elragadtatás. Henyék a legények, leányokra nem is néznek, álmodnak a sóhajokról.

Luxusterepjárókon jöttek a turisták azután kattogtak a fényképezőgépek. A fiú a porban fetrengett az utcán. Öklendezett a gyomrát szorító fájdalomtól. Nem volt ennél szebb látvány hét határban. Várták is a halált az utazók. Ilyenkor jól esik egy kis séta e világvégi kisvárosban, az idő is halad az útján, feledtetve az elnyúló várakozást. Csak a forró por az utcán, vagy hamu volt? ebben a Naptól fénylő alkonyban? Sosem tudni. Csak a megváltó tudja, mit akar, talán mégse. Minek is? Kiderülhet, hogy még ő sem mindenható,jövője kiszámíthatatlan. S akkor mi lesz? Semmi. A fiú hirtelen megmerevedett és hozzá sereglettek a vendég keselyűk. Ó szegény, még élhetett volna, de akkor csak azon veszekednének, hogy minek jöttek ebbe a városkába. Lám, jót is hozhat az elmúlás. Megkapja mind mit kívánt és megkönnyebbülve mehet tovább.

Icka-picka malacocska, leesett az almakocka. Szárított volt, egye fene, másra úgyse kellene. Anyád sír, apád nyög, dögölj már meg, te kis dög! Pici Mici táltoslány Napot lát az ég alján. Haja megnőtt, így lett felnőtt aztán, aztán... Hahó hajó! Majókának az a jó. Se a tenger, se a tó. Majókának az a jó. Sárba ragadt nagyhajó. Majókának az a jó.

Vízcseppek lebegnek a levegőben. Érzitek a nedvesség szagát, látjátok a moha csillogását? Nedvvel telített minden és remegő testtel osonunk a tapadó füvek között, korántsem keményen és bátran, fonnyadtan a hajnalban. Minket a félelem hajt a ragadós ködben. A homály benőtte a fákat, itt minket meg nem találnak. Nyálkás a táj, az odvakban rémek lapulnak. Igen! Azok vagyunk, kik a félelemtől meglapulunk. Haha! Micsoda rémisztő sereg! Mely vörös szemmel a sárban hempereg. Ugye mennyire megsarcolja az élet azokat akik már semmit sem remélnek? Hát igen, ilyen a láp, nem ad helyet a kegyelemnek. Ilyen a had, mely elevenen megrohad.

ötvenhat lettem, ötvenhat vagyok, ez az az év, hogy is van ez, már a március is elhagyott, ötvenhat a szerencsém? vagy vad megalkuvás, de mindig más és más, így ez nekem feltételes, meg sem értem, nem is éltem, vagy csak kicsit, anyám mondta: a tankok, az orosz kiskatonák, kik anyatejet hoztak nekem, mi meg, hülye magyarok, egymást is irtottuk, ki a párttagot, kit a párt, mindegy volt, folyt vér és folyt bor is, néha pihenni kellett, hogy az ölés ne ölelgessen nagyon, hogy tompán üljenek a lócán, böffenve jó nagyot, hát így esett, én közben felnőttem és ötvenhat vagyok, megér ez az ország - ha felkérnek rá – még egy kis harcot? élnek még azok a lelkek kiket mindenki elhagyott?


Józsi Úr stresszes volt ma. Még a nők is elkerülték! Pedig szerette őket s azok hasonlóképpen őt. Szagolgatta is magát, de a reggeli mosdás még hatott. És mégis. Mintha valami édeskés illatot érzett volna. Mindenesetre a közérzete jó volt... Talán borotválkozni kellene, ez jutott eszébe hirtelen, az eddig mindig felfrissítette. És akkor, és akkor, belemart a gyomrába a fájdalom, szája sarkában vér jelent  meg. Tudta akkor, mit jelent a kín és mindent megértett.