Házak, mátkák. Vének és szépek. Jó anyák és jó apák. Gyermekek is egyben ifjan és felnőtten és várják a gyermekeket. Azok nem jönnek, egy háború vagy forradalmi ész elvitte őket. Lesz így omlás és repedt falak, nekik már semmi sem maradt a hajdani jóból, a gyerekzsivajból. Ős szülők kiket bontva temetnek. A tanya üres, nyitva a téli szeleknek.
Boldog idők. Falomlás s aztán minden lélegzetét visszafojtva várt. A múlt a pincékben lapult, napfény nem érte. Azt hittük akkor egy pillanatra, hogy itt a megváltás, de csak kiáltozás volt és rémület, mert az utcasaroknál lőttek a katonák. Berlin volt vagy Prága, Varsó? Esetleg Budapest? Mind elenyészett a füstben. Örökösen égtek a házak és a belövésekből a még épen maradt emberek ugráltak az utcára s lelőtték őket, mint kóbor kutyákat. Engedély sem kellett. Álom ez, keserű áldozás, feloldozást ne is keress. Ilyen a kor, a füst visszaszáll a múltból, érezni fanyar szagát.
Mi is ez? Kicsi kéz, kicsi láb fonnyadt izmokkal, ereklye vagy totem? Állatember, egy baba ring a köteleken? Lám, lám végtelen variáns várhat rád, a világ már csak ilyen, még a múlt is elképzelhetetlen, mint egy kibomló virág.
Az biztos,hogy az emberben néha felböffen valami. Mélyről jön az, először lassan, majd kapkodva. Ez a baleset feltétlenül bekövetkezik, lehetetlen visszatartani egy idő után, amikor a bor már kellően megdolgozta a gyomrot. Már előre érzed a nyelőcsövedet maró savat. Fintorogsz ezért és akkor megsímogatja majd hajadat a festett arcú lány, hogy könnyebb legyen elviselned az öklendezést. Fejedet ölébe veszi majd, ringat és te tudni fogod, hogy nem érdemled.
Na persze,hogy nem én csináltam. Nem vagyok elég koros és híres. Így van ez itt a közös Európában, ha valaki rossz helyre született. Nem mintha ez gondot okozna, legalább nem veszem el Corbijn kenyerét. Kell neki a mindennapos betevő falat kenyér, ami persze nekem is kellene. Mindegy az már, isten vele. Tom Waits urat üdvözlöm egyébként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése